Kategória: Hír

A romákat sújtó rémhírek

Sokaknak nincs meg az az információ forrás, ami a helytálló információkat áramoltatná a szegregátumokban, így kiképzett civiljeink és aktivistáink három hét alatt háromszáz települést bejárva – a legrosszabb szociális helyzetben lévő lakosokat megcélozva – segítenek a tévhiteket eloszlatni, és helyes információkkal ellátni a roma és nem roma állampolgárokat, ezzel is elősegítve a vakcinaregisztrációra való hajlandóságot.

Elolvasom
G.w.M is a kampányunk mellett

Varga Márk, azaz művésznevén G.w.M kampányunk mellé áll. “Oltass, hogy élhess!” projektünk keretein belül készült kisebb videónkban is kifejti véleményét a vakcina fontosságáról.

Elolvasom
Forgács István: “Cigányok, oltakozzatok!”

Forgács István romaügyi szakértő véleménye szerint a roma szokások visszaszorításával illetve a civilek összefogásával elérhető a kitűzött cél, azaz hogy minél több roma, minél rövidebb idő alatt regisztrálva legyen a koronavírus elleni védőoltásra, valamint hogy meg is kapják azt.

Elolvasom
Egy EP képviselő munkánkról

Donáth Anna Európai Parlamenti képviselő az “Oltass, hogy élhess!” kampányunkról a hivatalos közösségi oldalán.

Elolvasom
Covid-19 a szegregátumokban

A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője, és a Rendszerszint munkatársa Bitó-Balogh Zsanett, aki egy olyan kis településen él, amit nagy százalékban romák laknak, ahol az információszegénység jellemző és ahol rohamosan elterjedt a vírus az utóbbi időben. Ezekről részletesebben is beszél Zsanett a következő cikkben.

Elolvasom