Jól felkészült aktivisták, sikeres kampány!

Példamutató módon fogott össze a magyarországi roma közösség!
Magyarországon még nem látott összefogás valósult meg az “Oltass, hogy élhess!” kampány által. Nyolc civil szervezet és az Országos Roma Önkormányzat közös akciójának célja, hogy elérje azokat a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány peremen élő állampolgárokat, akikhez a tényleges segítségnyújtás nem jut el a vakcinaregisztrációt illetően.
A civilek még időben felismerték azt a helyzetet, hogy a kormány egy olyan platformot talált ki a regisztrációhoz, amit sokak nem tudnak elérni. Vannak települések, ahol még a közmű sincs megfelelően kiépítve, tehát az e-mail cím készítése sokaknak a legkisebb problémája – ebben a helyzetben mégis fontos lehet.
Erről azonban jól kiképzett önkéntesek gondoskodtak, akik segítségnyújtásra készen jelen voltak közel 200 település szegregátumi részén.

A kampányban azok az aktivisták, akik házról házra járva vagy egy-egy kihelyezett pultnál regisztráltak a terepen, a tényleges munka előtt egy képzésen vettek részt, melyért a Civil Kollégium Alapítvány és a Rendszerszint-Országos Közösségszervező Műhely munkatársai, Balogh Fruzsina, Bitó-Balogh Zsanett és Badzsó Angéla voltak felelősek, illetve egy roma orvosszakértő, Farkas Gyula erősítette a csapatot.

Ez a munkacsoport egy workshop sorozatot tartott a kampány alatt. Egy képzés mintegy másfél óráig tartott, és maximum 10 aktivista vehetett részt rajta. 78 aktivistát képeztek ki.

Az első 45 percben Farkas Gyula aneszteziológus a Covid-19 sajátosságairól, majd a vakcinák közötti különbségekről tartott prezentációt a résztvevőknek. Ezután jöhettek a kérdések, melyekre Gyula szakszerűen, de közérthető módon válaszolt. A workshop második felében egy oktatóvideót játszottak le a közösségszerezők, melyet a Roma Sajtóközpont készített, melyet ide kattintva te is megnézhetsz. A kisfilmben azt magyarázzák el lépésről lépésre, hogy hogyan kell e-mail címet készíteni és a vakcinára regisztrálni lépésenként. Ezután a workshop házigazdái elkészítettek egy fiktív regisztrációt – nem valós adatokkal, mely nincs is véglegesítve – hogy valóban lássák is a folyamatot az önkéntesek.
Az aktivistákat a többi partnerszervezet által delegáltak tették ki nagy százalékban, de volt olyan önkéntes is, aki partnerségen kívüli aktivista volt.

Balogh Fruzsina, a CKA és a Rendszerszint közösségszervezőjét kérdeztem tapasztalatairól. Fruzsi ezért tartja fontosnak a védőoltást:

“Bármilyen vész van ebben az országban, mindig a peremeken élők jutnak hozzá mindenhez legutoljára, és őket segíti a legkevésbé a kormány. És most sajnos megint ez történt. Egy olyan folyamatot találtak ki a védőoltáshoz való hozzájutáshoz, ami egyértelműen kirekeszti a hátrányos helyzetűeket. Úgy gondoltam, hogy ezzel a kampánnyal tudjuk segíteni őket, hogy ne ők legyenek az utolsók, akik hozzájutnak a védőoltáshoz.”

A képzést nem csak az aktivisták találták hasznosnak és nem csak ők profitáltak belőle.

Fruzsina is sokat tanult a workshopok alatt:

 “Rengeteg új információval találkoztam a képzés folyamán. Én eléggé utánanéztem a vakcináknak, mikor a képzési anyagot összeraktuk a munkatársaimmal, de az orvosszakértő sok újat tudott mondani, és szerintem egy hihetetlenül széleskörű tájékoztatást adott mindenkinek. Mikor utánaolvasunk a vírusnak vagy védőoltásnak, akkor egészségügyi szakszöveget találunk mindenhol, de ő a mi nyelvünkre lefordította, közérthető és egyszerű módon”

– mondta a közösségszervező, majd arra tért ki, hogy azok a visszajelzések számára nagyon emlékezetesek, mikor
egy-egy aktivista belátta, hogy minden vakcina ugyanolyan hasznos és jó, és még magabiztosabbnak látta őket a képzés után.
Azt is elmondta, hogy nem csak a másik két képzővel volt nagyon gördülékeny a munka, hanem Gyulával is nagyon jó és könnyű volt együttműködni, sőt azokkal a civilekkel is, akik részt vettek a képzésen. Bár meglátása szerint az ORÖ által delegáltak – akik leginkább valamilyen önkormányzati pozíciót töltöttek be – kevesebben voltak, mint a többi szervezet által elért civilek, de mindenkin érezte a lelkesedést és a segíteni vágyást.
Fruzsi, aki már be van oltva, úgy gondolja, hogy rettentően fontos a vakcina a jelenlegi életünkben, mert ezzel tudjuk csak enyhíteni a vírus tüneteit, ha elkapnánk.

“Gondoljunk itt azokra a szeretteinkre, akiket elvesztettünk az elmúlt egy-másfél évben. Nekik lehetőségük sem volt a gyógyulásra, hisz akkor még se gyógyszer, se vakcina nem volt a betegségre. Elvesztettem a volt férjem. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb motiváló erő abban, hogy segítsem a kampányt. Más ne veszítse el a szeretteit. Ezért fontos a védőoltás.”

Véleménye szerint, bár nagyobb számokat jósoltak meg a kezdés előtt, a kampány így is sikeres volt, hiszen szép számmal sikerült a regisztráció a kijelölt szegregált területeken, ami több, mint 13.000 regisztráltat jelent.

Angéla is hasonlóképpen gondolkodott a kampányról.
Angélának magától értetődő volt, hogy ebben a kampányban részt vegyen, hiszen az ezelőtti kampányukban is a vírushelyzetben kialakul nehézségek ellen küzdöttek munkatársaival az “Esélyt a gyógyulásra!” című projekt keretein belül, melynek következménye az volt, hogy a koronavírus elleni gyógyszer ingyenesen elérhetővé vált mindenki számára.

“Csináltunk egy kampányt még télen, aminek az volt a célja, hogy a kormány tegye ingyenessé a koronavírus elleni gyógyszercsomagot mindenki számára, és hát ennek kb. a folytatásaként kellenek ezek a regisztrációt segítő dolgok. Vannak olyan települések, ahol még víz sincs egy-egy háztartásban, nem hogy okoskészülék vagy internethálózat. És a vakcina fontos. Életeket menthet.”

Ezért gondolta úgy, hogy a következő mérföldkő a vakcinaregisztrációban való segédkezés. Ebben a programban mint képző vett részt a közösségszervező, és számára a legemlékezetesebb az volt, amit Gyula nyújtott a képzésen.

 “Szerintem az nagyon-nagyon fontos, hogy a témához nagyon szorosan kapcsolódó szakértő jelen legyen egy ilyen képzésen, és lehessen tőle kendőzetlenül kérdezni. Néha ez az ember olyan kérdéseket kapott, hogy én azt hittem, a székről ledőlök, de ez az ember úgy válaszolt, mint a gép. Hát elájultam, milyen hatékonyan tudott mindenhez hozzászólni és mindenkihez alkalmazkodni.”

Bitó-Balogh Zsanett nem csak képzőként volt jelen a kampányban.
Ő volt az, aki a Roma Sajtóközpont munkatársával, Kadét Ernővel elindították a kampányt. Az ötlet tőlük származik.
Zsanett volt már covid beteg, nem is egyszer. Szinte kötelességének érezte, hogy ezt a kampányt sikeressé tegye.

 “Azért tartottam fontosnak ezt a kampányt, mert egy hónap leforgása alatt meghalt a nagyanyám és a két nagybátyám. Sokan vannak, akiket megmenthet az oltás.”

Zsanett, azon kívül, hogy a képzés folyamatát segítette, terepen is dolgozott. Nagykállóban és vonzáskörzetében regisztrált aktivistákkal, és információt áramoltatott a járványról és a védőoltásokról. 
A képzés során, ami a legmélyebben érintette, az az volt, mikor néhányan a képzés folyamán megkérdőjelezték a képzés fontosságát, értelmét, és feleslegesnek ítélték meg a munkájukat.

“A képzésen neki támadtak a csapattársamnak, név szerint Balogh Fruzsinának, hogy minek ülnek itt a képzésen ők. Lehordtak minket mindennek, mert szerintük ez a képzés felesleges volt, és nem értik, hogy miért kell részt venniük. Nem hagytak minket szóhoz jutni, és lekiabáltak minket. Szó szerint azt mondták, hogy fogjuk be a szánkat, mert most ők beszélnek. Szégyelltük magunkat. Majd elmondtam a résztvevőknek, hogy nem kötelező a részvétel, úgyhogy aki akar, az távozhat is akár. A partnerségre való tekintettel, illetve a kampány sikeressége érdekében igyekeztünk ezt helyénvalóan higgadtan kezelni. Hiszen most segítségnyújtásról van szó.”

Zsanett úgy gondolja, hogy Rácz Béla, az 1 Magyarország Kezdeményezés társalapítója és Radics József, a Civil Tanács Egyesület alapítójának munkája kiemelkedő volt az aktivisták koordinálását illetően, illetve a terepen való munka tekintetében is. A rossz élmény mellett azt is kiemelte Zsanett, hogy egyébként mindenki nagyon lelkes volt, és jó volt látni és találkozni (virtuálisan) segítőkész aktivistákkal.

 “Nem voltam még képző. Azt hittem, hogy könnyebb lesz, de nem. Egyébként nehéz volt. Nagyon jók voltak a kérdések, amik az aktivistáktól jöttek, és a roma orvos válaszai is hasznosak voltak, de ezt a rossz élményt nem tudom elfelejteni, mert nagyon megalázó volt.”

Így fogalmazott Zsanett, majd azt mondta, jó érzés, hogy minden civil önkéntest ki tudtak képezni, viszont azt nagyon sajnálja, hogy voltak, akik kimaradtak ebből.

“A Dikh Tv, az RSK és RomNet hihetetlenül profin dolgoztak. Nagyon jó volt velük dolgozni. A Rácz Béla hozott egy olyan mintát, amit szerintem követni kellene. Nagyon komoly munkát tettek le az asztalra. Szerintem a civil részt neki kellene koordinálni. Nagyon jó volt velük dolgozni a képzésen is. De a Radics József által koordinált civilek is nagyon ügyesek voltak és talpraesettek.”

Zsanett épp arra vár, hogy felvehesse a védőoltását, de mivel nemrég még covidos volt, így jelenleg nem mehet oltásra.

“Én jobban szeretem a terepmunkát, mert a szabadban vagyok, nem egy gép előtt ülök, és emberekkel foglalkozhatok, de a képzés is jó volt, mert még sosem voltam képző, és ez új volt. És most már tudom, hogy ha egy képző készül, és látja a résztvevőn, hogy mennyire nem érdekli, az nagyon tud fájni. Úgyhogy ezt most át tudtam érezni, ez egy jó tapasztalat, és erre figyelni fogok mostantól. És egyébként kimerítő volt, mert volt olyan napunk Fruzsival és Angélával, hogy reggel 9 órától délután 3 óráig csak képzést tartottunk. Szóval nehéz volt ez is és az is. De a képzés egyébként nagyon hasznos volt. Volt olyan hely, ahonnan elzavartak minket, mert féltek, hogy meghalnak az oltástól, és az ellenséget látták bennünk. Azt mondták, meg akarjuk ölni őket. De Gyulának köszönhetően megtanultam válaszolni a felmerülő kérdésekre, de még jobb lett volna, ha felvesszük az orvost videóra, és vittük volna magunkkal.” 

Gyula, a sokakban mély nyomot hagyó cigány orvos, aki a koronavírussal és a védőoltással kapcsolatos információkat ismertette, nagy vonalakban tájékoztatást adott arról, mi is ez a vírus, mik a tünetek, milyenek a védőoltások, milyen mellékhatások fordulhatnak elő, kik kaphatják meg és kik nem.

“Nagyon pozitív élmény, hogy ennyi embert tudtak ösztönözni a szervezetek arra, hogy segítsenek olyan szegregált roma és nem roma közösségekben ahol most tényleg szükség van a segítségre. Illetve hogy érdeklődve, figyelmesen végighallgattak ,és nagyon okos kérdéseik voltak. Negatív élményem pedig az, hogy az emberek csak a közösségi hálókon informálódnak, és elhisznek mindent, amit ott olvasnak.”

Zavartalan együttműködést élt meg Gyula a többiekkel, az önkéntesek és a közösségszervezők részéről egyaránt. Még nem volt részese ilyen kampánynak, tehát nagyon örül, hogy ebből most kivehette a részét. Mikor arról kérdeztem, véleménye szerint mennyire van fontos szerepe a védőoltásnak a koronavírus elleni védekezést illetően, Gyula azt válaszolta, hogy biztosan nagy segítség az emberek számára, hiszen a túlélést jelentheti abból a szempontból, hogy egy oltással rendelkező nem fog intenzív osztályra kerülni, és nem fog meghalni.

“Bill Gates a chipjeivel, az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos kérdések és társai nem értek váratlanul. Sajnos számítottam rájuk, hogy felmerül majd kérdésként, de remélem tudtam olyan választ adni, amiket az aktivisták terepen tudtak hasznosítani és meg tudták nyugtatni az embereket, hogy ilyenekről szó nincs.”

A felmerült kérdések a képzésen főleg olyanok voltak, amiket az aktivistáktól is kérdeztek a munka folyamán.
Ilyen például:
Valóban chipet raknak belénk az oltással?,
Aki be van oltva, az tényleg meg fog halni?

A Civil Tanács Egyesület már több, mint egy éve járja az országot, a vírus megjelenése óta még intenzívebben. Olyan szegregátumokba juttatnak el adományokat (például tartós élelmiszereket, fertőtlenítőszereket, maszkokat), ahol rengeteg a munkájukat elvesztett hátrányos helyzetű család.

Radics Józsi, aki szintén szívügyeként kezelte a kampányt, az aktivisták terepen való munkájának koordinálásáért volt felelős. Aktivistáival ő is ott volt a településeken. Józsi népszerűségének is köszönhetően meg tudta erősíteni az emberekben a vakcinában való hitet. Mindenkinek elmondta, hogy ő már megkapta mind a két oltását, és jól van. Nem kell félnie senkinek. Tehát az ő feladata ebben az akcióban a civilek koordinálásánál nem merült ki, ő is regisztrált, és tartotta a kapcsolatot minden aktivistával.

“Azt tapasztaltuk a civil szervezettel, hogy azokban a szegregátumokban, ahova mi járunk rendszerességgel, híján vannak azoknak az eszközöknek, amik segíthetnék az információ áramlását a vakcinákról vagy magát a regisztrációt. Tehát nem sok infó jut el a peremen élőkhöz, vagy ami el is jutott, az nem volt elég ahhoz, hogy az emberek megértsék azt, hogy fontos az oltás. Azzal szembesültem, hogy nagyon sok embernek nincs módja, lehetősége, digitális eszköze vagy tudása, ami a regisztrációhoz feltétel. Vagy ugye vannak az idősebbek, akik például nem rendelkeznek e-mail címmel. Ezt tapasztalva egyből tudtuk, hogy segítség kell ezeknek az embereknek. A többi szervezettel felvéve a kapcsolatot nagyon nagy örömömre szolgált, hogy mindenkiben ott volt a segíteni vágyás, és hogy nem csak mi gondoltunk erre, hanem más szervezet is. A kezdetekkor, mikor egy délutáni megbeszélésnek vége lett a kampányt illetően, felhívtam Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat elnökét, hogy “holnap találkozni akarok veled, mert megfogalmazódott egy igény a civilek részéről.”. Az elnök erre azonnal nyitott volt, egyből nyitott ajtókra találtunk.”

Józsit a képzés hatékonyságáról is megkérdeztem:

“Nagyon hasznos volt! Az aktivistáim is lelkesebbek lettek, magabiztosabbak. Ennek is köszönhető, hogy ilyen hatékonysággal tudtak regisztrálni. Egy orvosi szakember részvételével olyan információkat tudtak továbbvinni a közösségekbe, amik nagyon hasznosak és mondhatni létfontosságúak voltak. Én magam is részt vettem egy ilyen képzésen, már csak azért is, mert úgy éreztem, hogy az én tudásom is hiányos a terepmunkához.”

És hogy Józsi szerint mennyire sikeres a kampány?

“Akik egyébként elutasítóak voltak a vakcina igényléssel kapcsolatban, végül azok is kérték, hogy segítsünk. Hatalmas élmény volt, hogy a civil aktivisták külön kérték, hogy a kampány lezárása után, hagyjuk náluk a digitális eszközt, amit a regisztrációhoz kaptak, mert ők szeretnének a kampányon kívül is segíteni, és ha vége, ugyanúgy regisztrálnák azokat, akiknek szükségük van a segítségre, mégpedig azért, mert megfordult a trend. Ez azt jelenti, hogy azok a közösségek, akik nem akarták felvenni az oltást, maguk keresték meg a segítő civileket, hogy regisztrálják őket. És vannak olyan általunk regisztrált emberek, akik már megkapták az oltást, és jól vannak. Valószínűleg ezt látva a tartózkodó réteg is elkezdett bízni az oltóanyagokban. Tehát a munkánk során megértették ezek a közösségek, sikerült megértetnünk velük, hogy fontos az egészségünk megvédése érdekében oltakozni. És ez további erőt és motivációt ad nekünk, hogy igen, jól csináltuk a dolgunkat, és szükség van ránk.”

Rácz Béla munkája hasonló volt, mint Józsié.
Bélában nem volt kérdőjel, mikor a partnerségre fel lett kérve. Őt is érte veszteség, ugyanis nagyon fiatalon elhunyt a sógora a koronavírusban. A szkepticizmust ő is tapasztalta a roma közösségekben az oltóanyagokat érintőleg, így a személyes vonal mellett ez is motiválta a kampányhoz való csatlakozásban.
Az 1 Magyarország kezdeményezés 12 településen dolgozott Borsod és Szabolcs megyében. Ezeken a településeken dolgozó aktivisták munkáját koordinálta, illetve napi szinten értékelt, és tanácsokkal, ötletekkel segítette fejleszteni a munkát, hogy még hatékonyabban tudjanak dolgozni.

“Mikor egyeztettünk a kollégákkal, akkor nagyon sokan az aktivistáink közül nem mertek ebbe a történetbe belevágni, mert halálesetek és megbetegedések történtek a közvetlen környezetükben az oltást követően. Úgyhogy volt egy ilyen tapasztalata az aktivistáknak. Viszont voltak azok, akik mindenképp csatlakozni akartak, akár juttatás nélkül is, tehát önkéntes alapon. Volt egy-egy személyes vonal, személyes történet, ami miatt kapcsolódni akartak, és egyszerűen fontosnak tartották, mert látták a közösségükben, hogy ez ügyben akár az önkormányzat, az egészségügyi intézmények vagy az állam felelősségvállalása elégtelen. Úgyhogy ez a két vélemény jelent meg, és akik azt mondták, hogy részt akarnak ebben venni, nagyon lelkesen vágtak bele.”

Az ő aktivistái is úgy döntöttek, hogy a kampány lezárta után is folytatják a regisztrálást, ugyanis úgy vették észre, hogy szükség van a munkájukra, annak ellenére, hogy a munka megkezdésénél még többen voltak az ellenállók, mint az oltakozni vágyók.

“Az emberekkel volt, hogy fél órát, egy órát vagy akár kettőt is kellett beszélgetni, mert annyi személyes történetet osztottak meg velünk, ami a járvánnyal kapcsolatos. De azokat a problémákat is elmesélték ami az online oktatás problémáit érintette, vagy akár a munkahely elvesztését, aminek a következménye ugye a bevételkiesés vagy egyáltalán az, hogy hogyan viszonyulnak az állami intézmények ehhez. Azt nagyon fontosnak tartom kiemelni, és sikernek könyveltük el, hogy nem csak romákhoz jutottunk el, és nem láttunk abban különbséget, hogy valaki roma vagy nem, mert itt a szociális rászorultság az, ami elsősorban meghatározza ebben a helyzetben az állásfoglalást, illetve még az iskolai végzettség és nem utolsósorban az, hogy honnan szerez információt valaki. Tehát az, hogy fake news-okat olvasnak, az meghatározza azt, hogy hogyan viszonyulnak a vakcinákhoz. De volt olyan közösség például Szabolcs megyében, ahol egy pásztor beszállt a munkába. Ő is érintett volt személyesen. És ez nem mindennapi, hiszen az egyházak nem szeretnek belefolyni az ilyenekbe. És azt mondta, hogy a fiával segítik a regisztrációt. Ez rengeteget segített, mert a hit a romák körében rendkívül fontos dolog. És mikor egy pásztor mondja azt, hogy ez fontos, akkor ez nagyon érdekessé és hitelessé tette a munkánkat.”

A kollégákkal nagyon gördülékenynek élte meg a munkát, és Gyulának ő is nagyon örült. Béla úgy gondolja, hogy a képzés nélkül neki sem lehetne fogni ennek a munkának.

“Nagyon inspiráló volt, hogy több civil szervezet együtt dolgozik az ORÖ-vel egy közös cél érdekében. Van egy ügy, amit mindannyian fontosnak tartunk. És erre fókuszáltunk. Nagyon pozitívnak éltem meg, hogy egy ilyen koalíció megalakult. Kialakult egy bizalom, de ezen szerintem még dolgozni kell a továbbiakban. Erre egyelőre kevés időnk volt. Így egy-egy megbeszélésen úgy éreztem, nem mertünk néha kritikákat így direktbe kimondani.”

Hajdú Gergő az aHang képviseletében hatalmas örömmel segítette a kommunikációs munkálatokat. Személyes motivációja egykori munkatársuk haláleste volt, Balogh István Lajos “Paci”, aki a Covid-19 áldozata volt még tavaly novemberben.

“Azt én is láttam, hallottam, hogy egy csomó esetben nem jut el segítség oda, ahova kell. Nagyon fontosnak gondoltam, hogy legyen lehetőség a fontos információkhoz való hozzáférésre és adott esetben akár magára a regisztrációra is. Én egyébként Ózdon éltem három évig egy cigány telepen, ahol rengeteg barátom van, sőt van ott egy keresztlányom is. Szerintem nagyon fontos a védőoltás. Mert ha el is kapja valaki a vírust, sokkal enyhébb lesz ennek a lefolyása. Ugye a volt munkatársunk, a Balogh Lajos “Paci”, ő covidban halt meg. Pedig azért Pacinak nem voltak különösebb egészségügyi problémái. Ő ugye később önkormányzati képviselő lett a VIII. kerületben, de velünk dolgozott azelőtt nagyon sokáig, és ha a Paci be lett volna oltva, akkor szinte biztos, hogy nem ez történik.”

Gergő sokat dolgozott a sajtóval, információt áramoltatott a településekre. Videót forgattak a hírességekkel, illetve az újságírókat összekötötte a terepen dolgozókkal.

“Ami nagyon jó élmény, hogy egy ilyen ügyben mindenki nagyon segítőkész, tehát nem az van, hogy Magyarországon senkinek nem fontos ez. Csináltunk kilincsakasztókat magyar és cigány nyelven, tulajdonképpen szórólap, amin a legfontosabb információk vannak, és jelentkezett nálunk egy hölgy, aki egy marketingügynökséget vezet, és ők ingyen nyomtattak 5.000 darab ilyen szórólapot, ami ráadásul egy tök bonyolult nyomtatni való anyag, és ezt ők fizették ki.”

És a regisztráló aktivisták is megszólaltak

Kiss Márió, roma emberjogi aktivista, aki Szabolcs megyében segítette a regisztrációt, azt tapasztalta, hogy a roma közösségeben nagy az oltásellenes hangulat.

“Rengetegen vallási alapon utasították el a segítségünket. Egy cigány életében nagyon fontos a vallás. A szabolcsiak nagy százalékban nagyon vallásosak, ezért sem hisznek annyira a vakcinák hatékonyságában. De néhányan azért így is meggondolták magukat. Én is istenhívő vagyok, de be kell látnunk nekünk cigányoknak, hogy ez egy olyan világjárvány, ami életeket követel. A szeretteink életeit is akár. Hát ezért nem szabad kételkedni az egyetlen mentőövben, amink van. Fontosnak tartom kiemelni, hogy senkit sem beszéltünk rá a regisztrációra. Senkit sem befolyásoltunk és senkit sem győzködtünk. Amit fontosnak tartottunk, azt elmondtuk, amit kérdeztek tőlünk, válaszoltunk legjobb tudomásunk szerint, és akinek lehetett, segítettünk. Ez volt a legfontosabb.”

Másik megkérdezett aktivista, Balogh Boglár szintén Szabolcs megyében tevékenykedett.
Bogi roma aktivista, ez mellett pedig óvónő, de most a koronavírus-járvány miatt nem dolgozik.

“Nekem az volt a leghasznosabb a képzésen, mikor az orvossal konzultálhattunk. Ugye sokkal könnyebb volt úgy kimenni a telepre, ha kérdeztek valamit, ami az egészségüggyel kapcsolatos, a vakcinával kapcsolatos vagy annak mellékhatásaival, tudtam rá válaszolni így civil emberként is. Egyébként volt olyan, aki nagyon durván elutasított. Volt, aki elzavart, sőt volt, aki kiabált is. Voltak olyan részei a településnek, ahol tájékozottak voltak az emberek, viszont meglepődve tapasztaltam, hogy voltak, ahol kevésbé. Volt olyan település, ahol több a vírustagadó, és így az információáramlás sem működik megfelelően. A legtöbben vallási alapon utasítják el a vakcinát, mert XXI. századi ördög bélyegének látják. És ezzel nem tudtam szembe szállni. Meglepett, hogy még vallási indokot is fel tudtak sorolni, hogy ők miért nem akarnak oltakozni.

Bogi bizalomépítésre a cigány nyelvet használta:

“A romákkal mindig is nehéz volt a kapcsolatteremtés. Eddig is megoldottam valahogy, és most arra jöttem rá, hogy egy nagyobb volumenű dologgal kapcsolatban is sok tanulni valóm van még. Nagyon érdekes és óvatos bánásmódot igényel ez. Iszonyú nagy segítségem volt, hogy értettem a nyelvükön. Tehát volt, akivel cigány nyelven tudtam kommunikálni. Ez adott egy fajta bizalmat felém nekik, de nagyon vegyes volt a hangulat.”

A kampány lezárásával 13.428 regisztrációt sikerült 15 nap alatt véglegesíteni. Ezeknek az embereknek egy része már meg is kapta az első védőoltását.
A civilek abban reménykednek, hogy ha a szegregált közösségekben látják az oltásellenesek, hogy az oltottaknak semmi bajuk a vakcinától, még többen fognak regisztrálni és oltásra jelentkezni.

Ekkora civil összefogást még Magyarországon nem tapasztalhattunk.

Rengeteg sajtó megjelenése volt a kampánynak, melyet a további híreknél is olvashatsz az Esélyradaron.

Többek között beszélt a kampányról az RTL, Hír Tv, Blikk, Mérce, HVG, Telex, Magyar Nemzet, Origo és még sokan mások.

Legutóbbi híreink

Beoltották Farkas Lászlót

Az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese, Tiszabura polgármestere és az “Oltass, hogy élhess!” országos kampány főkoordinátora is megkapta a koronavírus elleni védőoltását.

Elolvasom
Harc a tévhitekkel

Ezúttal a Telex munkatársai végig kísérve egyik aktivistánkat, megfigyelték munkánkat és végig nézték, hogyan is néz ki a regisztráció egy olyan szegregátumban, ahova a helyes információk és tények nem tudnak bejutni, tehát a kitalált és rossz szándékból terjesztet rémhírek uralkodnak több család felett.

Elolvasom
Civilek a koronavírus elleni oltás mellett

A Civil Kollégium Alapítvány, a Rendszerszint, az aHang, a Civil Tanács Egyesület, az 1 Magyarország Kezdeményezést, a RomNet, a Dikh Tv, a Roma Sajtóközpont és az Országos Roma Önkormányzat közös kampány keretein belül teljes segítségnyújtással vannak jelen országszerte olyan szegregált, elszigetelt településeken, ahol a roma és nem roma lakosok vakcinaregisztrációja nem tud megvalósulni rossz szociális helyzetük miatt.

Elolvasom
A romákat sújtó rémhírek

Sokaknak nincs meg az az információ forrás, ami a helytálló információkat áramoltatná a szegregátumokban, így kiképzett civiljeink és aktivistáink három hét alatt háromszáz települést bejárva – a legrosszabb szociális helyzetben lévő lakosokat megcélozva – segítenek a tévhiteket eloszlatni, és helyes információkkal ellátni a roma és nem roma állampolgárokat, ezzel is elősegítve a vakcinaregisztrációra való hajlandóságot.

Elolvasom