A gyógyulás esélye mindenkit megillet!

A CKA és a Rendszerszint közösségszervezői saját bőrükön tapasztalták a Covid-19 következtében kialakult nehéz helyzeteket, így még nagyobb tapasztalattal segítenek a szegregátumokban élőknek. Eszközük ezúttal a Kásler Miklóst és az Operatív Törzset megszólító nyílt levél, illetve egy petíció.

Erről bővebben itt lehet olvasni: https://www.cka.hu/wp-content/uploads/2021/03/adakozzCKA_forbes.pdf

Legutóbbi híreink

G.w.M is a kampányunk mellett

Varga Márk, azaz művésznevén G.w.M, korunk egyik legnépszerűbb rappere, a hazai zenei iparban meghatározó szerepe van és kampányunk mellé áll. “Oltass, hogy élhess!” projektünk keretein

Elolvasom
Forgács István: “Cigányok, oltakozzatok!”

Forgács István romaügyi szakértő véleménye szerint a roma szokások visszaszorításával illetve a civilek összefogásával elérhető a kitűzött cél, azaz hogy minél több roma, minél rövidebb idő alatt regisztrálva legyen a koronavírus elleni védőoltásra, valamint hogy meg is kapják azt.

Elolvasom
Covid-19 a szegregátumokban

A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője, és a Rendszerszint munkatársa Bitó-Balogh Zsanett, aki egy olyan kis településen él, amit nagy százalékban romák laknak, ahol az információszegénység jellemző és ahol rohamosan elterjedt a vírus az utóbbi időben. Ezekről részletesebben is beszél Zsanett a következő cikkben.

Elolvasom