A koronavírus-járvány megmutatta, hogy milyen kiszolgáltatottá tehet minket az információhiány. Bármikor veszélybe kerülhet a munkahelyünk, sőt az életünk, és nem látjuk, meddig tart a fenyegetés, illetve milyen változásokat hozhat még a járvány. Vannak, akik még kevesebb tudással rendelkeznek a betegségről, a védekezés lehetőségeiről, ha bajba kerülnek – ilyenkor akár az ügyeletes gyógyszertár elérhetősége is nagy segítség.
A Roma Civil Hálózat, a Civil Kollégium Alapítvány és az aHang közös kampánya a mélyszegénységben élőknek juttatta el a járvány leküzdéséhez, hatásainak enyhítéséhez szükséges információkat.