A civilek minden követ megmozgatva segítenek a koronavírus-járvány miatt bajba jutottaknak. Azon kívül, hogy tartós élelmiszercsomagokat, fertőtlenítőszereket osztanak nekik, hasznos információkat juttatnak el hozzájuk. Most pedig azért küzdenek, hogy a megbetegedetteknek ne kelljen az étel és a gyógyszer közül választani.
A teljes cikket erről itt találod: https://magyarnarancs.hu/lokal/amikor-a-gyogyszerkivaltas-a-bevasarlassal-vetekszik-234601

Magyarországon még nem látott összefogás valósult meg az “Oltass, hogy élhess!” kampány által. Nyolc civil szervezet és az Országos Roma Önkormányzat közös akciójának célja, hogy elérje azokat a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány peremen élő állampolgárokat, akikhez a tényleges segítségnyújtás nem jut el a vakcinaregisztrációt illetően. A kampány lezárásával 13.428 regisztrációt sikerült 15 nap alatt véglegesíteni. Ezeknek az embereknek egy része már meg is kapta az első védőoltását.
A civilek abban reménykednek, hogy ha a szegregált közösségekben látják az oltás ellenesek, hogy az oltottaknak semmi bajuk a vakcinától, még többen fognak regisztrálni és oltásra jelentkezni.