Petíciónk a Magyar Narancsban

“A kampány a szociális ellátásban dolgozók, önkéntesek és civil segítők tapasztalatait összegzi, akikhez számos olyan történet eljutott például szegregátumokban élőktől, hogy bár koronavírussal diagnosztizálták őket, a kórházból kiszorultak férőhely hiányában.

Felírtak viszont nekik antibiotikumokat, hörgőtágítókat, vitaminokat és ásványi anyagokat, vagyis mindent, ami a tünetkezeléshez fontos lehet, ezeket azonban maguknak kell kifizetniük. A számítások szerint ez fejenként nagyjából 20 ezer forintot jelent, ami sokaknak igen nagy teher. Az Esélyradarhoz érkezett visszajelzések alapján ez leginkább Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelent komoly problémát.”

A teljes cikk itt olvasható: https://magyarnarancs.hu/belpol/mit-tegyen-az-a-covidos-aki-nem-kerul-korhazba-de-nincs-penze-gyogyszerre-236124

Legutóbbi híreink

Jól felkészült aktivisták, sikeres kampány!

Magyarországon még nem látott összefogás valósult meg az “Oltass, hogy élhess!” kampány által. Nyolc civil szervezet és az Országos Roma Önkormányzat közös akciójának célja, hogy elérje azokat a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány peremen élő állampolgárokat, akikhez a tényleges segítségnyújtás nem jut el a vakcinaregisztrációt illetően. A kampány lezárásával 13.428 regisztrációt sikerült 15 nap alatt véglegesíteni. Ezeknek az embereknek egy része már meg is kapta az első védőoltását.
A civilek abban reménykednek, hogy ha a szegregált közösségekben látják az oltás ellenesek, hogy az oltottaknak semmi bajuk a vakcinától, még többen fognak regisztrálni és oltásra jelentkezni.

Elolvasom
Beoltották Farkas Lászlót

Az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese, Tiszabura polgármestere és az “Oltass, hogy élhess!” országos kampány főkoordinátora is megkapta a koronavírus elleni védőoltását.

Elolvasom
Harc a tévhitekkel

Ezúttal a Telex munkatársai végig kísérve egyik aktivistánkat, megfigyelték munkánkat és végig nézték, hogyan is néz ki a regisztráció egy olyan szegregátumban, ahova a helyes információk és tények nem tudnak bejutni, tehát a kitalált és rossz szándékból terjesztet rémhírek uralkodnak több család felett.

Elolvasom
Civilek a koronavírus elleni oltás mellett

A Civil Kollégium Alapítvány, a Rendszerszint, az aHang, a Civil Tanács Egyesület, az 1 Magyarország Kezdeményezést, a RomNet, a Dikh Tv, a Roma Sajtóközpont és az Országos Roma Önkormányzat közös kampány keretein belül teljes segítségnyújtással vannak jelen országszerte olyan szegregált, elszigetelt településeken, ahol a roma és nem roma lakosok vakcinaregisztrációja nem tud megvalósulni rossz szociális helyzetük miatt.

Elolvasom