Segítségnyújtás hasznos információkkal

Az Esélyradar, a Civil Tanács Egyesület, a Civil Kollégium Alapítvány, a Rendszerszint és az aHang közös kampánya megoldást nyújt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan kialakult információszegénységre. Egy-egy szegregált helyre eljuttatott információ életet menthet. Erről írt ezúttal a merce.hu.

https://merce.hu/2020/12/24/informaciora-es-anyagi-tamogatasra-is-szukseguk-van-a-jarvany-elleni-kuzdelemhez-a-raszoruloknak/

Legutóbbi híreink

G.w.M is a kampányunk mellett

Varga Márk, azaz művésznevén G.w.M, korunk egyik legnépszerűbb rappere, a hazai zenei iparban meghatározó szerepe van és kampányunk mellé áll. “Oltass, hogy élhess!” projektünk keretein

Elolvasom
Forgács István: “Cigányok, oltakozzatok!”

Forgács István romaügyi szakértő véleménye szerint a roma szokások visszaszorításával illetve a civilek összefogásával elérhető a kitűzött cél, azaz hogy minél több roma, minél rövidebb idő alatt regisztrálva legyen a koronavírus elleni védőoltásra, valamint hogy meg is kapják azt.

Elolvasom
Covid-19 a szegregátumokban

A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője, és a Rendszerszint munkatársa Bitó-Balogh Zsanett, aki egy olyan kis településen él, amit nagy százalékban romák laknak, ahol az információszegénység jellemző és ahol rohamosan elterjedt a vírus az utóbbi időben. Ezekről részletesebben is beszél Zsanett a következő cikkben.

Elolvasom